Adatvédelmi tájékoztató
Az adatkezeléssel kapcsolatos fogalmak
Érintett:
Bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy - közvetlenül vagy közvetve -
azonosítható természetes személy;
Személyes Adat:
Az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy
vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;
Hozzájárulás:
Az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adat - teljes körű vagy
egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;
Tiltakozás:
Az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatának kezelését kifogásolja, és az adatkezelés
megszüntetését, illetve a kezelt adat törlését kéri;
Adatkezelő:
Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy
amely önállóan vagy másokkal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az
adatfeldolgozóval végrehajtatja;
Adatkezelés:
Az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása,
felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adat további felhasználásának
megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására
alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése;
Adattovábbítás:
Az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;
Nyilvánosságra Hozatal:
Az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;
Adattörlés:
Az adat felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállítása többé nem lehetséges;
Adatmegjelölés:
Az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából;
Adatzárolás:
Az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából;
Adatmegsemmisítés:
Az adatot tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése;
Adatfeldolgozás:
Az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek
végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy
a technikai feladatot az adaton végzik;
Adatfeldolgozó:
Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy
amely szerződés alapján - beleértve a jogszabály rendelkezése alapján kötött szerződést is - adatok
feldolgozását végzi;
Adatállomány:
Az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége;
Harmadik Személy:
Olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki
vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;
EGT-Állam:
Az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Unió és tagállamai, valamint az
Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi
szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez;
Harmadik Ország:
Minden olyan állam, amely nem EGT-állam;
Adatvédelmi Incidens:
Személyes adat jogellenes kezelése vagy feldolgozása, így különösen a jogosulatlan hozzáférés,
megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen
megsemmisülés és sérülés.
Az adatkezelő neve SCH-Galéria Bt. adószáma 28477138-1-42, székhelye 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 37. telefon 0630 971 5818, e-mail cím info@schgaleria.hu.
Az adatkezelés jogalapja az érintett önkéntes hozzájárulása.
Képkeretezés
Az adatkezelés célja kapcsolattartás az ügyféllel.
Érintettek köre, aki igénybe veszi képkeretezési szolgáltatásunkat.
A kezelt adatok köre név, telefonszám.
Az adatokat a szolgáltatás teljesítéséig őrizzük.
Információ kérés alkotásról
Az adatkezelés célja válaszadás lehetővé tétele információ kérésre.
Érintettek köre, aki oldalunkon keresztül információt kér.
A kezelt adatok köre e-mail cím, alkotás címe, alkotó neve, információ kérés időpontja.
Információ kérés esetén nem tároljuk az adatokat adatbázisban. E-mailben kapunk ezekről értesítőt. Az e-maileket 5 évig őrizzük.
Értesítő új alkotásról
Az adatkezelés célja értesítő küldése, amint új alkotását mutatjuk be weboldalunkon a feliratkozó által kiválasztott művésznek, vagy kiállítása lesz.
Érintettek köre, aki feliratkozik értesítőre.
A kezelt adatok köre e-mail cím, alkotó neve.
Az adatokat addig tároljuk, amíg a feliratkozó nem iratkozik le az értesítőről, vagy weboldalunkról nem töröljük az adott művészt. Leiratkozni az adott művész oldalán található leiratkozás gombra kattintást követően lehetséges.
Értesítő új kiállításról
Az adatkezelés célja értesítő küldése új kiállításunkkal kapcsolatosan.
Érintettek köre, aki feliratkozik értesítőre.
A kezelt adatok köre e-mail cím. Ez az adat a jelszóval védett adminisztrációs felületen megjelenik.
Az adatokat addig tároljuk, amíg a feliratkozó nem iratkozik le az értesítőről. Ezt a kapcsolat oldalon teheti meg a leiratkozás szóra kattintva.
Napló file bejegyzések
Az adatkezelés célja a weboldal látogatottságának mérése, annak megállapítása, hogy milyen időszakban, milyen hivatkozással érkeznek látogatók az oldalra.
Érintettek köre, aki oldalunkat megtekinti
A kezelt adatok köre az IP cím, a látogató által használt böngésző típusa, az operációs rendszer, az internet szolgáltató neve, dátum/ idő bélyegző, hivatkozó és kilépő oldalak címe, kattintások száma a látogatás alatt. Az IP cím és a hasonló információk nem köthetőek semmiféle személyes információhoz.
Ezeket az adatokat a szerver 2 évig tárolja.
Cookie kezelésünk
A Weboldalon tett látogatások során egy vagy több cookie-t – azaz egy-egy karaktersorozatot tartalmazó kis fájlt – küld weboldalunk a látogató számítógépére, amely(ek) révén annak böngészője egyedileg azonosítható lesz.
Az adatkezelés célja a felhasználók azonosítása, egymástól való megkülönböztetése, a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása, a felhasználók azonosítása.
Érintettek köre, aki oldalunkat megtekinti.
A kezelt adatok köre azonosítószám, dátum, időpont, valamint az előzőleg meglátogatott oldal.
Az adatkezelés időtartama a munkamenet lezárultáig.
A Google cookie kezelése
Ezen cookie-k a Google által biztosítottak, felhasználásuk a Google Analytics rendszerén keresztül történik. A Google, ezen cookie-k segítségével tárolja, ha a látogató korábban már látogatást tett webhelyünkön, és ez alapján hirdetéseket jelenítenek meg a látogató részére külső szolgáltatók internetes webhelyein. A látogató a Google hirdetések kikapcsolására szolgáló oldalon tilthatják le a Google cookie-jait. Elérhetőségük: www.google.com/analytics. Amennyiben a látogató nem szeretné, hogy a Google Analytics a fenti adatokat az ismertetett módon és céllal mérje, telepítse böngészőjébe az ezt blokkoló kiegészítőt.
A legtöbb böngésző menüsorában található „Súgó” funkció tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy a böngészőben
hogyan lehet letiltani a cookie-kat,
hogyan fogadjon el új cookie-kat, vagy
hogyan adjon utasítást böngészőjének arra, hogy új cookie-t állítson be, vagy
hogyan kapcsoljon ki egyéb cookie-kat.
Az Érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogai
Az Érintettek jogosultak személyes adataikról tájékoztatást, helyesbítést, törlést vagy zárolást kérni.
Tájékoztatáskérés
Az Érintettek tájékoztatást kérhetnek az Érintett által átadott és az adatkezelő által kezelt személyes adatokról, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá – személyes adataik továbbítása esetén - az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről. A tájékoztatás iránti kérelmet – az Érintettek adatai biztonsága érdekében írásban a fent szereplő adatkezelő személy elérhetősége egyikén (emailben a megfelelő azonosító adatok megadásával) van lehetőség az adatkezelő részére megküldeni. Az adatkezelő a lehető legrövidebb idő alatt, de legkésőbb 30 napon belül írásban, közérthető módon megadja a tájékoztatást az Érintett által megadott címre.
Helyesbítés
Amennyiben az Érintett jelzi (a pontosított személyes adat egyidejű megadásával) az adatkezelő felé, hogy a kezelt személyes adat a valóságnak nem felel meg vagy az adatkezelő egyéb úton tudomást szerez a személyes adatok hibájáról és a helyes adatokról, akkor a személyes adatot az adatkezelő helyesbíti. A helyesbítésről illetve a helyesbítésre vonatkozó kérelmének elutasításáról az adatkezelő értesíti az Érintettet.
Törlés („elfeledtetéshez való jog”)
Az Érintett jogosult kérni az Érintett által megadott személyes adatainak törlését, az adatkezelő pedig köteles indokolatlan késedelem nélkül törölni az Érintettre vonatkozó személyes adatokat, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
Nincs szükség már a személyes adatokra abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték
Az Érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja
Az Érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre
A személyes adatok jogellenesen lettek kezelve
Az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell az Érintett által megadott személyes adatokat.
A személyes adatok törlése nem alkalmazhatóak, amennyiben az adatkezelés szükséges:
a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából
a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, valamint közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából
jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, és védelméhez.
Tiltakozás személyes adat kezelése ellen
A fentiek szerinti jogok kivételes esetekben jogszabályi rendelkezés alapján korlátozhatók, így különösen az Érintett vagy mások jogainak védelme érdekében.
Az adatkezelő az érintettek adatkezelési nyilatkozatával ellentétes adatszolgáltatást csak és kizárólag erre jogszabályban felhatalmazott szervek megkeresésére, jogszabályban meghatározott esetekben teljesít.
Adathordozhatósághoz való jog
Jogosult az Érintett a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapni, továbbá jogosult ezeket a kapott adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítására anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a rendelkezésére bocsátotta személyes adatait.
Jogorvoslat
Ha az Érintett úgy ítéli meg, hogy személyes adatainak kezelésével kapcsolatos jogsérelem érte kérdéseivel, jogorvoslatért fordulhat az adatkezelőhöz a fent megadott elérhetőségeken. Továbbá ,vizsgálatot kezdeményezhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, melynek elérhetősége: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C., honlap: www.naih.hu, telefon: +36 (1)
391 1400, e-mail cím: ugyfelszolgalat@naih.hu. Valamint fordulhat közvetlenül az illetékes törvényszékhez: Fővárosi Törvényszék, Postacím: 1363 Pf. 16, vagy a 1055 Budapest, Markó u. 27., de fordulhat a lakóhelye szerinti törvényszékhez is.